Allergia

A virágpor (pollen) a virágos növények szaporodása során a megporzásban szerepet játszó, a harasztok mikrospóráival homológ finom por, bioaeroszol (neve latinul lisztet jelent).

A zárvatermő növények virágában a hím ivartájnak, az andröceumnak fő alkotóelemei a porzók (stamen). A porzók portokból (anthera) és porzószálból (filamentum) épülnek fel. A portokok egy-vagy két portokfélből (theca) állnak, melyekben pollenzsákok (loculamentum) találhatók. A portokfeleket a csatló (connectivum) köti össze.

Mindkét portokfélben 2-2 pollenzsák van, ezek archespórium-szövetéből pollen-anyasejtek keletkeznek, melyekben számfelező osztódással (meiózissal) haploid (n) kromoszómaszámú pollenszemek jönnek létre.

A kisméretű pollen szél-, a nagyméretű rovarbeporzásra utal. Főleg a kisméretű pollenszemek okozzák az arra érzékenyek betegségét, amit pollenallergiának, pollinózisnak vagy szénanáthának neveznek.

Az immunrendszer működésének (az immunválasz) megértéséhez, meg kell ismerkednünk a reakcióban résztvevő anyagokkal.

Antigén 

A védekezési folyamatot kiváltó anyagok az antigének, más néven immunogének. Tipikusan erős immunogén hatással rendelkezhetek:

• a vírusok,
• az idegen sejtek, mint például a baktériumok, szövetek és parazita gombák,
• a nagy molekulák (10.000 g/mólnál nagyobb a moláris tömegük), fehérjék, szénhidrátok, és akár lipidek is.

Az antigének felépítésében elsősorban fehérjék, állati, növényi vagy szintetikus eredetű polipeptidek vesznek részt. Erős immunogenitású anyagok a baktériumok toxinjai is. Antigének lehetnek egyes poliszacharidok, mukopoliszacharidok (pl.: a baktériumok sejtfal, vagy tok antigénjei), de más, változatos felépítésű struktúrák (pl.: por, pollen), esetleg elfajult szövetek (daganatsejtek) is. Az antigének jellemzője a specifitás, ezért a tulajdonságért nem a teljes molekula, hanem annak egy kis területén elhelyezkedő ún. antigéndetermináns csoportok (epitopok) a felelősek. A legtöbb antigén több determináns csoporttal is rendelkezik s ezek mindegyike ellenanyag termelést indíthat be. Vannak olyan anyagok, amelyek önmagukban nem váltanak ki immunválaszt (általában kisebb molekulák), de carrier-fehérjéhez (hordozó részhez) kapcsolódva immunogénné válnak. Ez a haptén vagy félantigén. Az immunaktív szervezet számára három antigéncsoportot különböztetünk meg:

• Autoantigén: mindazok az anyagok, amelyek egyébként a szervezet saját testanyagai, de amelyeket kóros körülmények között az immunrendszer idegenként regisztrál, és ellenük ellenanyagképzést indít meg.
• Izonantigének: azonos faj különböző egyedeinek egymástól eltérő antigénjei.
• Heteroantigének: különböző fajú egyedek antigénhatású anyagai.

Limfociták 

A védekezésben a főszerep a limfocitáknak jut. A limfociták a leukociták immunocita csoportjába tartoznak. A vörös csontvelőben termelődnek, de érésük során átkerülnek a nyirokszervekbe, s ott "várják" az aktiválódást. A vérben valójában kevés limfocita található, de a szervezet minden területén vannak. Úgy képzeljük el, mintha a szervezetünk egy ország lenne, a limfociták pedig a védelmező katonák, s a nyirokszervek a bázisaik, állomáshelyük.

A nyirokszervek 

A nyirokszerveknél megkülönböztetünk elsődleges és másodlagos nyirokszerveket. Az elsődleges nyirokszerv a csontokban található vörös csontvelő, valamint a csecsemőmirigy, ami a szegycsont alatt helyezkedik el. A vörös csontvelőben jönnek létre a limfociták őssejtjei. A tímusz (csecsemőmirigy) pedig a T-limfociták termeléséért felelős. A másodlagos nyirokszervek: lép, máj, mandulák, nyirokcsomók. Valójában itt válnak antigén-specifikussá a limfociták, s itt történik az idegen anyagok kiszűrése. A limfocitáknak két típusát különböztetjük meg: a T- és a B-limfocitát.

T-limfocita 

A vörös csontvelőben termelődő őssejtek egy csoportja a csecsemőmirigybe vándorol, és T-limfocita lesz belőlük (a "T" a tímuszt jelöli). Ezek antigénérzékeny sejtek, amelyek beérésük után kikerülnek a vérbe, valamit a nyirokrendszerbe. A T-limfocitákat szubpopulációkra lehet osztani, főleg funkcionális tulajdonságuk miatt:

• T-helper (TH) - limfokineket termel, ezzel elősegítve a többi limfocita érését.
• T-iniciátor (Ti) - érzékeli a prezentált antigént (a monociták a bekebelezett és lebontott kórokozók antigéntermészetű részeit egy speciális hordozófehérjéhez (MHC II) kapcsolva a saját felszínükre kihelyezik), és beindítja az immunválaszt.
• T-suppressor (Ts) - az immuntoleranciáért felelős, bizonyos idő eltelte után gátolja az immunválaszt.
• T-cytotoxicus (Tc) - aktiválódás után képes a sejtes antigént felismerni és elpusztítani.
• T-killer (TK, NK) – a működésükhöz nincs szükség a prezentált antigénekre. Az olyan sejteket támadják meg, amelyek felszínéről hiányoznak az I. osztályú hisztokompatibilitási fehérjék.
• T-memória (TM) - hosszú életidejű limfociták. Ha a szervezet már megküzdött egy adott fertőzéssel, annak antigénjét prezentálni tudják azt az immunitásban résztvevőknek.

A T-limfocita felelős a szerv beültetést követően esetleges kilökődésnek is.

B-limfocita 

A nyiroksejtek másik csoportja amely a bél mentén található nyirokcsomókba és szervekbe vándorolva alakul át B-limfocitákká. Azonban míg a T-limfociták hatásukat közvetlenül fejtik ki (enzimekkel felbontják az antigént), addig a B-limfociták védekezése nem közvetlen. Visszakerülnek a nyirokszervekbe és ott másolódnak. A keletkezett sejtek citoplazmáján belül olyan endoplazmatikus háló jön létre, ami antitesteket fog termelni. A B-limfocitáknak is vannak szubpopulációi:

• B-iniciátor (Bi) - feladata az antigén felismerése és az antitest termelése.
• B-memória (BM) - ezek nem vesznek részt nagy mennyiségű antitesttermelésben, hanem megjegyzik az antitestre jellemző aminosavcsoport-sorrendet. A működésük megegyezik a T-memória sejtével, csak nem az antigénre emlékeznek, hanem az adott antigén ellenanyagára (antitestére).

Antitest 

Az antigének ellen a már említett B-limfociták termelnek ellenanyagot. Az antitestek vagy immunglobulinok összekapcsolódnak az antigénnel, és antigén-antitest komplexet alkotnak. Az ellenanyagok kémiailag glikoproteinek, melyek 4 polipeptid láncból épülnek fel. A láncok pedig diszulfid-hidakkal kapcsolódnak egymáshoz (-S-S-). Az antitesteknek 5 típusát különböztetjük meg:

• IgG - Az újszülöttet IgG-típusú immunoglobulinok védik a mikroorganizmusoktól élete első heteiben. Antibakteriális és antivirális hatású. Ide tartoznak az antitoxinok.
• IgA - a nyál, a könny, az orrváladék, a légúti váladék illetve a gyomor- és bélrendszer váladékának az ellenanyaga.
• IgM - Immunológiai aktivitása nagy, mert felületén számos antigénkötőhely található.
• IgD - A legkisebb mennyiségben termelődő immunglobulin. Szerepe egyelőre nem ismert.
• IgE - allergénnel kapcsolódva allergiás reakciót okoz: az általa aktivált anyagokból ilyenkor különböző mediátorok szabadulnak fel, amelyek a tüneteket okozzák.

Immunválasz 

Összefoglalva az immunrendszer működése az idegen anyagok ellen az immunválasz, ami a következő:

• behatol a szervezetbe egy antigén anyag.
• A T-limfociták felismerik és beindítják a védekezési folyamatot.
• A B- limfociták antitesteket termelnek
• Az antitestek kapcsolatba lépnek az antigénnel, s antigén-antitest-komplexet alkotnak
• A limfociták hatására felszabaduló anyagokat érzékelő falósejtek aktiválódnak
• A falósejtek bekebelezik a képződött komplexet és elpusztítják azt.
• Granulociták elpusztulnak és genny keletkezik.
• A T- memória megjegyzi az antigénre jellemző tulajdonságokat
• A B- memória megjegyzi az adott antigén elleni antitestre jellemző aminosav sorrendet.

Autoimmun betegség 

Ilyen esetben az immunrendszer saját struktúrákkal szemben kialakult toleranciája megszűnik, különböző okok miatt a szervezet anyagait tekinti idegennek, és a saját sejteket, szerveket támadja meg. Ezek a folyamatok vezetnek az ún. autoimmun betegségek kialakulásához. Egyik ilyen kórkép, a sclerosis multiplex esetében az idegrostokat védő fehérje(myelin)-hüvely károsodik a saját anyagokat megtámadó T- limfociták, makrofágok, ellenanyag-molekulák és a komplementrendszer működése következtében.

Súlyos immunhiányos állapotok 

Az immunhiányos betegségek lehetnek kombinált eredetűek (veleszületett + káros környezeti hatások), de hátterük rendszerint már gyermekkorban kiderül. Nemritkán kerül miattuk csontvelő- átültetésre sor. A probléma megnyilvánulhat gyakori, visszatérő fertőzésekben (arcüreg-, tüdőgyulladás). Ilyenkor kb. havonta immunglobulin- infúziós kezelésben részesül a beteg, s így megelőzhető a potenciálisan életveszélyes fertőzések jelentkezése. Világszerte rendkívül elterjedt egy másik immunhiányos betegség, az AIDS (szerzett immunhiányos tünet együttes) melyet a HIV (human immundeficientia virus) okoz. Jelenleg még nem tudjuk sikeresen gyógyítani.

Immunrendszeri túlérzékenység

Az immunrendszer fokozott (és „kisiklott”) működése okozza az allergiás reakciók kialakulását. Az allergia kialakulásában az adott egyén genetikai adottságai mellett a környezeti tényezők és az immunrendszer szabályozó működésének zavarai is szerepet játszanak. Az allergiás reakció kulcsszereplői a vérben található basophil leukociták és az elszórtan a test minden részében jelen lévő úgynevezett hízósejtek, valamint az allergén hatására termelődő jellegzetes IgE- típusú ellenanyag molekulák. Az allergén hatására az IgE ellenanyag közvetítésével aktiválódnak a sejtek, ami az allergiás reakció jellemző tünetei okozó anyagok kiszabadulását eredményezi a sejtekből.

Az immunrendszer a szervezet védekező mechanizmusa, egy adott antigén hatására kialakuló, az esetleges fertőzés elleni védekezésben részt vevő sejtek, szövetek és szervek együttese. Ennek a szervrendszernek a működése az immunitásban nyilvánul meg. Ennek a szónak jelentése: védettség, mentesség. Az immunrendszer fő feladata, hogy megkülönböztesse a saját és nem saját, vagyis idegen anyagokat. Valamint, ha idegen anyaggal találkozik, akkor azt eltávolítsa, megsemmisítse. Immunitásunk lehet velünk született vagy szerzett immunitás.

Típusai 

Veleszületett immunitás 

A velünk született védettség embrionális korban alakul ki. Az egyed megszületésekor négy genetikusan meghatározott immunológiai adottságot hordoz:

• a leukociták (fehérvérsejtek) fagocitáló képessége,
• a gyomornedv sósavtartalmának baktericid (baktériumölő) hatása,
• a bőr, a tápcsatorna, a légutak és a húgyutak nyálkahártyája, mint elsődleges védelmi vonal, véd a behatoló kórokozók ellen,
• a szervezetben képződő baktericid kémiai anyagok (pl. a nyálban található lizozim enzim, vagy a nyálkahártyákat védő properdin fehérjekomplex.)

Nem igényel „tanulást”, vagyis a kórokozóval való előzetes találkozást. Ez azt jelenti,hogy nem specifikus a kórokozóval szemben. A természetes immunitást a leukociták fagocita csoportjába tartozó sejtek és a testnedvekben jelenlévő komplementrendszerek alkotják.

A falósejtek, vagyis fagociták

A falósejtek a RES rendszer (Reticulo Endothelialis Systema, vagy MPS - Mononuclear Phagocyte System) tagjai: behálózzák az egész szervezetet, a szervezet első védelmi rendszerébe tartoznak, nem tömörülnek szervekbe. Megtalálhatók a vérben, májban, bekebelezik a kórokozókat, majd maguk is elpusztulnak.

Ide tartoznak:

makrofág

• a. granulociták - a vörös csontvelőben termelődnek, amőboid mozgásra képesek, a védekezés során elpusztulnak és genny jön létre. Nevüket a citoplazmájukban található festékszemcsékről, granulátumokról kapták. Nagyon érzékenyek a limfocitákból és az antigénekből felszabaduló kémiai anyagokra. Kemotaxissal „utaznak” az anyag felszabadulási helyére. Feladatuk a bekebelezés.
• b. monociták (makrofágok) - Ezek is a vörös csontvelőben termelődnek. A szövetekben kiszűrik az idegen anyagokat, feladatuk felismerni és elpusztítani az adott anyagot. Az anyag lizoszómájába bejutva hidrogén-peroxidot, majd hipoklorid-aniont képez, s ezzel elpusztítja a baktériumot.

Komplementrendszer 

A komplementrendszer alatt azt a vérplazma globulinfehérjéinek összességét értjük, amely tagjai képesek átalakulni anyagok hatására olyan termékekké, amelyek oda vonzzák a falósejteket, valamint a vékonyabb membránnal rendelkező baktériumokba furakodnak és kilyukasztják őket.

Szerzett immunitás 

A szerzett immunitásra születésünk után teszünk szert természetes vagy mesterséges úton.

Természetesen szerzett immunitás 

Ha egy kórokozó megfertőz minket, az immunrendszerünk aktiválódik. Ha legyőzi a betegséget, akkor az azt okozó anyagot, illetve az ellene felhasználható antitestet megjegyzi. Így, ha újbóli fertőzés történik az adott anyaggal, már egy felkészült immunrendszerrel találkozik, s a betegség lefolyása szinte tünetmentes lesz.

Mesterségesen szerzett immunitás 

Vannak olyan betegségek, amik kijátsszák az immunrendszer működését, vagy olyan súlyosak, hogy a szervezet képtelen megbirkózni velük. Ilyenkor mesterséges immunitás kialakítása szükséges. Ennek eszköze a védőoltás. A védőoltás során vagy kész antitesteket juttatnak a szervezetbe, vagy legyengített kórokozókat, melyeket az immunrendszer könnyen legyőz; így a betegség tünetmentesen játszódik le, viszont a szervezet megjegyzi a kórokozókat, és később "erős" példányaik ellen is tud védekezni. A kész ellenanyagot akkor használják, amikor az egyén már megfertőződött, de még nem rendelkezik a betegség elleni immunitással. Az ellenanyagot egyszerű és jól bevált módszerrel készítik: az adott immunogénnel megfertőznek egy nagyobb testű állatot, általában szarvasmarhát. Az állatban lejátszódik a védekezés, de nagy tömege miatt nem produkál tüneteket. A védekezési folyamat végén vért vesznek a fertőzött állattól, s ez a vér tartalmazza az ellenanyagot.

Antibiotikumok hatása 

A passzív védőoltások (például Tetanus antitoxin, Anti-D) a szervezet saját védelmi rendszerének "végrehajtó elemeit" mozgósítják, ezzel szemben az antibiotikumok az emberi szervezet segítsége nélkül is elpusztítják a rájuk érzékeny kórokozókat (például egy Petri-csészében lévő táptalajon).

A holisztikus szemlélet szerint az allergia kiváltó oka, az „allergén” helyett az allergiás beteg szervezetében keresendő. A környezetünkbe került százezres nagyságrendű vegyszernek, sugárterhelésnek, az állandó stressznek, illetve a gyógyszer-rezisztens mikrobák hatásainak kitéve az immunrendszer megbetegszik, és a szervezet az eddig természetesnek tartott környezetre is allergiás, azaz túlérzékenységi reakcióval válaszol. Hiszen a parlagfű, és mára már ezres nagyságrendű allergén (például az ételeink, a házipor, a vegyszerek) a megbetegedés előtt is ott volt az akkor még nem allergiás beteg környezetében.

A gyermekkori élelmiszer-allergiák esetében megállapították, hogy szinte kivétel nélkül a Lactobacillus, az Acidophilus és a Bifidobacteria törzsek lecsökkent számával egyidejű Enterobacteriaceae család túlfejlődése a kiváltó ok. Bélflórát helyreállító beavatkozásként müzlibe vagy juicehoz adagolt inulinnal az élelmiszer-allergia megszüntethető. Az inulin legbőségesebb természetes forrása a csicsóka

Allergiás kórképek (szénanátha, kötőhártya-izgalom, bőrtünetek) esetén hatásosan alkalmazható a testakupunktúra.

Az allergia kezelésében nagy szerepet játszik a megelőzés, ami az allergének kerülését jelenti. Sikeres oki kezelés az allergiára még nem létezik, de bizonyos esetekben célra vezetett a hiposzenszitivitásos immunterápia. Ilyenkor a betegnek egyre nagyobb mennyiségű allergént adnak. A kezelés során az immunrendszer tűrőképessége fokozatosan alkalmazkodik az allergénhez. Ha már kialakult az allergiás reakció, számos antiallergiás gyógyszer áll rendelkezésre, melyek a különböző kémiai mediátorok blokkolása révén hatnak. Ilyenek az antihisztaminikumok, masztocita degranulációt gátló gyógyszerek, hidrokortizon, kortizon, dexamethason, epinefrin, szalbutamol, immunszupresszivek (Cyclosporin A) stb.

Az allergia az immunrendszer egy túlzott reakciója olyan anyagokra, melyek normális körülmények között semmilyen választ nem váltanak ki a szervezet részéről. Az ilyen anyagokat allergéneknek nevezzük, ilyenek például a pollen, állati szőrök, atka, penészspórák, különböző állatok mérgei, mikroorganizmusok, élelmiszerek, gyógyszerek, vegyszerek, nehézfémek stb.

Az allergia az első típusa a túlérzékenységi reakcióknak, mely úgy jön létre, hogy az allergén kapcsolódik az IgE molekulához, mely előidézi a masztociták és bazofilek degranulációját. Az így felszabadult anyagok (citokinek, interleukinek, hisztamin, prosztaglandinok) gyulladást váltanak ki a szövetekben.

A tünetek nagymértékben változnak attól függően, hogy milyen szervben történik az allergiás reakció. Így azok az allergének, melyek levegő által terjednek (mint például a pollen vagy az atkák) a légutak és a szem szaruhártyájának a gyulladását okozzák. Ilyen a szénanátha (allergiás rinithis), mely az orrnyálkahártya megvastagodását, orrváladékozást, tüsszentést, a szem irritációját, könnyezést okoz. Ha az allergén bekerül a tüdőbe, asztmás tüneteket is okozhat: nehézlégzés, köhögés, sípolás (wheezing). Ha az allergén az emésztőrendszerbe kerül a következő tünetek jelentkezhetnek: hasüregi fájdalom, hányinger, hányás, puffadás, hasmenés. A bőrön jelentkező allergiás reakciók, mint az ekcéma vagy az urticaria bőrpírrel, duzzadással járnak.

Súlyosabb esetekben a reakció nem marad lokalizált és az egész szervezetre kiterjed, ún. anafilaxiát okozva. Ebben az esetben az immunsejtekből rövid időn belül nagy mennyiségű kémiai mediátor szabadul fel, ami sokkos reakcióhoz vezet. Ez az állapot, kezelés nélkül (esetenként kezeléssel is) halálhoz is vezethet.

Több eljárás is létezik az allergia kimutatására, de alapvetően két típust különböztetünk meg: provokációs tesztek és vérvizsgálatok. A provokációs tesztek során kis mennyiségű allergénnel vagy allergén-kivonattal hozzák kontaktusba a szervezetet, általában a bőrt. Érzékeny egyéneknél meghatározott időn belül helyi reakció jelentkezik. A vérből általában az össz IgE mennyiségét szokták kimutatni. Ez azonban nem mindig megbízható, mert más betegségekben (parazitás fertőzésekben és bizonyos hematológiai betegségekben) is megnőhet az IgE szintje. Ezért pontosabb, ha az allergén-specifikus IgE-t mérjük, tehát azokat az IgE molekulákat, melyek az allergénnel kapcsolatba lépnek. A vérből kimutatható még az eozinofilek által termelt fehérje (asztma kimutatására) és a masztociták által felszabadított triptáz.